Lovasok és Lókedvelők Honlapja

Lovagolsz?? vagy csak szereted a lovakat?? Na ná hogy itt a helyed. Gyere és nézd meg te is nem fogod bánni :D vagy ha igen akkor nagyon sory de ilyen ugyse lesz:) előre is bocsi mert most nyitotunk és még nem vagyunk kész :S

 

Fogathajtás

 

A sportág fejlődésével párhuzamosan sok változáson ment át, alapjai azonban változatlanok - azaz három versenyszámból áll ma is egy egy fogathajtó verseny - dij-, maraton- és akadályhajtásból. Sokáig főleg világ és európa bajnokságokon még versenyszám volt az un. bemutatás - de ezt főleg a megítélés szubjektivítása miatt törölték, ma már csak versenyen kívül, mint egy bemelegítésként, showként rendezik meg a VB hivatalos versenyei előtt. Valamennyi versenyszám hibapontjainak összesége adja a végső sorrendet, - hazai és nemzetközi versenyeken versenyszámonként is, és összetettben is hírdetnek eredményt. Bajnokot, győztest csak az összetett eredmény alapján avatnak.

Versenyszámok

Díjhajtás - a díjhajtás a mozgásban lévő lovak elengedettségének, hajlékonyságának, az egy-, két vagy négy ló munkájának, ajármódok szabályosságának, a feladatok pontos végrehajtásának, a hajtó szárkezelésének és hajlékonyságának a bírálata. Ezt a faladatot a már előre kiadott díjhajtó program alapján 40 x 100 méteres négyszögben telejsíti a hajtó. A négyszög bizonyos pontjai betükkel vannak jelölve, amelyek az egyes figurák és mozdulatok pontos végrehajtásában adnak támpontot a versenyzőnek és teszik egyértelművé a bírálatot.

 Maratonhajtás  - a maratonhajtás az összetett hajtóversenyek legnehezebb és egyben leglátványosabb, legizgalmasabb része. A pálya öt szakaszra - "A" 6000m, "B" 1000 m, "C" 4000 m, "D" 1000 m, "E" 8000 m - benne általában 8 épített akadály -  van felosztva és minden szakaszra az iram és a távolság szorzataként un. alapidőt állapítanak meg, amelyet túllépni öt másodpercenként csak 1 hibapontért lehet. Az "A" és a "C" szakaszon még egy minimum időt is előír a szabályzat, amelynél korábban beérkezni szintén büntetéssel jár. Az "E" /corss/ szakaszon épített akadályok leküzdése a verseny leglátványosabb pontja. Az elmozdíthatatlan terepakadályok /fák, víz, gödrök.../ között az ABC betűivel kijelölt kapukon kell a fogatnak a lehető leggyorsabban áthaladnia. Mivel minden akadályban töltött másodperc 0,2 hibaponttal terheli a versenyzőt, igy itt a késedelmeskedés vagy netán fennakadás az egész versenyeredményre kihatással lehet. Pontos indulást, érkezést szakaszbírók mérik, az akadályok leküzdését akadálybíró/k/ figyelik és fotocellás időmérővel mérik.

Akadályhajtás - a verseny utolsó napján a már megismert pályán kerül sor az összetett fogathajtóverseny "C" versenyszámára az akadályhajtásra, melynek távolsága 600 - 800 m - 20 kapuval nehezített, benne 2 - 4 összetett elem. Itt a versenykocsik, hátsó keréknyomtávjához igazított bójapárok között kell áthajtani a pályarajz szerinti vonalvezetésnek megfelelő sorrendben. A bóják tetején 1-1 labda van, s a versenyzőknek úgy kell közöttük keresztülhajtani, hogy a labda ne essen le. Az akadályokat dobogó és különféle kombinációk tarkítják, emelve ezzel a küzdelem nehézségét és csigázva a nézők érdeklődését. Itt már a végleges helyezésre következtetni lehet, ugyanis a korábbi versenyszámok sorsolással megállapított sorrendje a verseny állásának megfelelően módosul: az elején indulnak a szerényebb eredményű versenyzők és utoljára az élen álló/k/: A hibátlan és alapidőn belül hajtók között összevetés dönt a versenyszám végső helyezéseiről, de ez már a végeredményt - egyéni és csapatversenyben nem befolyásolja.

 

A fogathajtás már az ókori görög Olimpiák versenyszámai között is szerepelt. Az első szakszerűen megörökített kocsiverseny Homérosz Iliászában olvasható.
A kocsiversenysport a ómai császárok korában óriási méreteket öltött. A Circus Maximus Augustus császár korában 150.000 néző, Domitianus uralkodása alatt 385.000 néző befogadására volt alkalmas.
A modern szervezett sport azonban alig több mint 100 éves múltra tekint vissza.
1970-ben tette hivatalos sportággá a Nemzetközi Szövetség (FEI), melynek határozata értelmében az első hivatalos Európa Bajnokságot 1971-ben éppen Budapesten rendezték, négyesfogathajtó kategóriában.

Fogathajtásban a világ élvonalához tartozunk. Egynapos versenyeket főként bemutatás céljából rendeznek, sokszor amatőr hajtók részvételével. A megyei, területi versenyek és bajnokságok általában kétnaposak. A hazai és nemzetközi hivatalos „A” és „B” kategóriás versenyek három napon keresztül folynak.
A versenyeket egyes-, kettes-, és négyesfogathajtó kategóriában rendezik. Ezt kiegészíti a pónifogathajtás is kettesfogathajtó kategóriában.
Maga a fogathajtás három versenyszámból áll. A díjhajtásban vizsgálják a hajtó és a ló kapcsolatát, különleges engedelmességi formulákat. Értékelik a ló ápoltságát, és a hajtóval való összképet is. A maraton hajtás során a fogatoknak általában 6-7 vizes, illetve dombos akadállyal kell megküzdeniük. Az akadályhajtásban egy meghatározott, szűk időn belül kell a versenyzőknek sikeresen célba érniük.
Új színfoltja a fogathajtó sport nemzetközi versenyeinek a mozgássérültek egyesfogat-hajtó világbajnoksága.
A legtöbb hajtó lipicai lovakkal dolgozik, mert hazánkban ennek a fajtának a tenyésztése a legelterjedtebb.
A fogathajtó sport a Magyar Lovas Szövetség legeredményesebb szakága. Fogathajtóinkat jelenleg a világ élvonalában jegyzik.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 14 418

Látogatottság növelés
Oldal: Fogathajtás
Lovasok és Lókedvelők Honlapja - © 2008 - 2024 - fanni.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »